Vigyorgó.com

Tömött buszon utazunk kétéves kislányommal. A gyerek nyűgös, így megígérem neki, hogy mesélek.
– Jóóó! – sikítozik, és felcsillan a szeme. – Azt mondd, amelyikben a kurta farkú malac kúr!

Az üzletközpont egyik boltjában hatéves egypetéjű iker unokahúgaimat lenyűgözte a számukra elérhető magasságban elhelyezett sok színes hajpánt és csatt. Egyiket a másik után próbálták fel, de hamarosan csalódottan állapították meg, hogy nincs tükör, amiben megnézhetnék magukat. Végül egyikük ráadott az ikertestvérére egy ugyanolyan csillogó hajpántot, amilyet már a saját fejére is föltett. Aztán azt mondta:
– Maradj nyugton, hadd lássam, hogy áll nekem.

Fiatal kolléganőm húga még óvodás volt, amikor a tűzoltóság oktatást tartott az oviban. A bemutató után a tűzoltó feltette a következő kérdést:
– Gyerekek, mit csináltok, ha ég a kabátotok?
Megszólalt az egyik kisfiú:
– Nem veszem fel!

Oviban volt a csoportunkban egy nagyon aranyos fekete hajú fiú, akibe minden lány szerelmes volt. Egyszer a kisfiú rosszul lett és kidobta a taccsot a teremben, erre a lányok háromnegyede odarohant hozzá, hogy “Úristen, drágám, meggyógyítalak!” Persze jött aztán az óvónéni… Egy másik kisfiú kissé irigykedve nézte az Ádikát, hogy minden kislány ott van mellette és hogy babusgatják, míg végül megszólalt:
– Kati néni, én is akarok hányni!

Kisgyerek koromban szüleim nem káromkodtak, de amikor valami igazán bosszantó dolog történt, kicsúszott a szájukon egy “Bassza meg a jegesmedve!” Alig tudtam még beszélni, Anyukámmal mindenféle dolog nevét gyakoroltuk, képekről kellett felismernem az állatokat, ilyesmi.
Mentünk szépen sorba:”Lizsáf, szisza, kuta…” majd mikor a jegesmaci képét megláttam, boldogan felkiáltottam: “Battameg!” (szüleim nagy örömére).

Templomunkban áldozáskor a gyerekek nemcsak kenyeret kapnak, hanem egy kis bort is. Istentisztelet után a pap félrehívott, hogy hétéves fiamról beszéljen velem.
– Kérem, szóljon Jánosnak – mondta szelíden -, hogy a bor után mindig áment kell mondani, nem azt, hogy “hű, de finom!”