Csönd volt mindenütt, amikor éjjel végigjártam a kórtermeket a kórházban, ahol ápolónőként dolgoztam. A női termekben minden ágy körül össze voltak húzva a függönyök.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy az egyik idős hölgy kidugja a lábát, készül lelépni a földre. A függöny kidudorodott,amint előrebukott.
Egy gyors mozdulattal függönyöstül kaptam el a hölgyet. Hogy ne ijedjen meg, miközben visszanyeri egyensúlyát, halkan mondtam neki:
– Ne féljen, nem hagyom, hogy elessen.
Némi csönd után hálásan suttogta:
– Köszönöm, függöny!