Vigyorgó.com

Amikor először hallottam a nevét, én is azt kérdeztem, amit ti akartok kérdezni: "Hát nem fiú? Azt hittem, fiú."
– Én is azt hittem – mondja Róbert Gida.

Az ajtóban megfordult és visszaszólt:
– Most fürödni fogok; nem jössz be?
– Jöhetek – mondtam én.

– Bu! – mondta Micimackó. – Ez fáj.
– A dolog úgy áll – állapította meg Nyuszi -, hogy be vagy szorulva. (…)
És hosszú ideig Mackó csak annyit tudott mondani:
– Bu!
És egyszerre csak azt mondta:
– Jaj!
Aztán még ennyit mondott: – Hopp! – Mint mikor a dugó kijön a palackból.

Füles hallgatva álldogált és búsan lógatta a fejét. Micimackó egyszer-kétszer körüljárta.
– Mi történt a farkoddal? – mondta meglepetve.
– Mi történt volna? – mondta Füles.
– Nem látom sehol. (…)
– Hát akkor mi van helyette?
– Semmi.

– No mit mondtam, ugye, látod?
– Szá-szá-szándékosan tömted tele! – fuldokolt Malacka és köpködött. De a következő percben már a szájában volt (…)

– Kellemetlen – mondta Micimackó.
– Nem támasztanád a hátad a hátamnak? Ugyanis folyton hanyatt bukom a nagy erőlködéstől.

Ebéd után Róbert Gida odasúgott Nyuszinak, és Nyuszi azt felelte, hogyne, hogyne, természetesen, és egy kicsit félrevonultak a folyópartra.

– Nem akarom, hogy a többiek hallják – mondta Róbert Gida.
– Természetesen – mondta Nyuszi jelentős pillantással.
– Nézd csak, Nyuszi… azt akarom kérdezni tőled, nem tudod-e véletlenül, hogy fest közelről egy olyan izé…

Füles kihúzta a farkát a vízből, s lóbálni kezdte, hogy megszáradjon.
– Számítottam rá – mondta. Megdermedt a farkam. Elaludt, nem is érzem, hogy van. Nem azért mondom. Nem vádolok senkit. De megdermedt. (…)
Nem tehetnek róla hogy nincs képzeletük. Az ő számukra ez a testrész nem jelent semmit… Azt hiszik, csak arra való, hogy lógjon. (…)
– Hé, Füles! – mondta Mackó, közeledve a léccel.
– Köszönöm érdeklődésedet, Micimackó. Azt hiszem, ha minden jól megy, egy-két nap múlva már használhatom…
– Mit?
– Hat nem a farkam egészségi állapota iránt érdeklődtél?
– Nem is tudtam, hogy beteg volt.
– Megint tévedtem. Azt gondoltam, tudni szeretnéd, mi van vele, dermedt-e még, és hogy nem lehetnél-e valamiben a segítségemre.

Egy darabig Mackó és az Úszó Medve nem tudtak megegyezni azt a kérdést illetően, hogy melyikük legyen felül, és melyikük alul, de néhány helyzetváltoztatási kísérlet után mégis úgy állapodtak meg, hogy alul legyen inkább az Úszó Medve, s így Mackó diadalmasan fölülkerült (…)

– Mindjárt tizenegy óra – mondta Micimackó dühösen -, éppen jókor érkeztél, Malacka, egy kis nyalakodásra.

– Hol vagy, Malacka?
– Alul – mondta Malacka, olyan alul került hangon.
– De mi alatt?
– Alattad – nyögött Malacka. – Állj fel.
– Ó! – mondta Micimackó, és gyorsan felállt. (…)
– Én sem akartam alul kerülni – mondta Malacka tompán és bánatosan. – De már jól vagyok, Micimackó, és örülök, hogy te voltál az.

De rögtön meg is fordult, mert nagyon viszketett a háta, pont a közepén. És ahogy megfordult, meglátta Róbert Gidát.

De Malacka nem figyelt oda, úgy örült, hogy láthatja Róbert Gidát ingujjban. Csak egyszer látta így, mikor még fiatalabb volt, és egy este fél órával korábban kellett lefeküdnie – azóta sokszor gondolt rá, jól megnézte-e Róbert Gidát ingujjban.

– Lám, az enyém! – kiáltott Zsebibaba… – Á, mégse… ez valami más. Látod te a tiédet, Malacka? Én már szinte azt hittem, hogy az enyém… De mégis! De mégse! Látod a tiédet, Micimackó?
– Nem én. (…)
– Malacka! Én látom a tiédet! – mondta hirtelen Micimackó.
– Az enyém olyan szürkés – mondta Malacka, aki nem mert túl mélyen hajolni, mert könnyen beleeshetik. Nyuszi azonban még mélyebbet hajolt, mint szokott. Kereste a maga botocskáját. Zsebibaba föl-alá ugrándozott.
– Gyere már ki, botocskám! Botlott botocskám, gyere ki, botocskám!
Malacka felizgult, eddig csak az övét látták, akkor pedig ő nyert!
– Gyün – kiáltott Micimackó.
– Biztos, hogy az enyém? – sivalkodott Malacka izgatottan. – Persze, hogy az enyém, hiszen szürke! Nagy, szürke! Nicsak, itt gyön! Naagy, naagy, szürke! Á, jaj…

– Próbálj meg engem is lökdösni! – mondta Zsebibaba mohón.
– Nézz ide, Füles… a Tigris engem is… Mondd, Malacka, te mit gondolsz?…

Nahát nyomakodott és tolakodott befelé, kifelé, addig-addig, amíg csakugyan kinyomta magát. Boldog volt és izgatott;

Evvel nem messzire jut az ember, pláne, ha az egyik beszélgetőnek a farka mihamarabb láttávolon kívül kerül. A beszélgetés második szakaszában már nem is látszik.

(…) ez csakugyan jó dolog, mielőtt nekikezd az ember, olyan az a perc, hogy szinte jobb, mint mikor már nyalja – de nem tudta, hogy hívják az ilyesmit. Azután arra gondolt, hogy Róbert Gidával együtt lenni is egész jó dolog; ha Malacka velük van, barátságos és kedves dolog az is.