Balesetek

A közlekedési rendőrökkel is történhet baleset. Íme, három verzió:

1.
Az őrszobán rendőrök beszélgetnek frissen elhalálozott kollégájukról:
– Nahát, ez a szegény őrmester! – kezdi a legjobb ismerőse. – Reggel kificamodott az ujja, és estére már nem élt.
A többi rendőr tágra nyílt szemmel vág egymás szavába, mert nem hiszik az egészet.
– Micsoda? Ez lehetetlen! Egy ujjficamodástól még senki sem hal meg!
– Pedig szegény őrmesternek ez volt a baja. – folytatja az első rendőr. – No, és egy kis komplikáció is adódott.
– És mi volt az?
– Délben elgyúrta egy teherautó.

2.
A kezdő autós fellapátolta a motorház tetejére a közlekedési rendőrt. Az természetesen kikelt magából, de méltatlankodott a mazsola is.
– Most ugye, ordít!? De mi a fenének szobrozott az utca közepén?

3.
Motorbalesetet szenvedett a rendőr. Felgyógyulása uán a járőrtársa érdeklődik a dologról:
– De hát, hogyan történt? Mondd el!
– Tudod, repesztek a sötét országúton, jobbra is, balra is jön velem szemben egy-egy reflektor. Én azt hittem, hogy két motoros, csak amikor megpróbáltam elhaladni köztük, akkor derült ki, hogy egy furgon.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...


Írj hozzászólást