Gyere, és kapcsolódj ki új weboldalunkon!

Hangok

Három öregúr ül a padon és az életükről mesélnek. Mondja az első:
- Egyszer Afrikában voltam vadászaton, amikor egy dühöngő elefántcsorda kellős közepén találtuk magunkat. Felmásztunk egy fára, és vártuk, hogy elmejenek. Uraim, az a hang, amikor az elefántok trombitálnak és döngetik a földet, az a legszörnyűbb a világon!
Mondja a második:
- Az semmi. Én a háborúban pilóta voltam a légierőnél. Egyszer a nyílt óceán felett elkezdett köhögni az egyik motor, olyan volt, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna. Na, az aztán tényleg szörnyű volt!
A harmadik csendesen pipázik, majd ő is mesébe kezd:
- Annak idején egy férjes asszonnyal volt viszonyom. Egyszer éppen ágyban voltunk, amikor hazajött a férje. Én egyből felpattantam, és úgy, ahogy voltam kiugrottam az ablakon. Igen ám, de a férj már közben bent volt a szobában, és elkapott, éppen a golyóimnál fogva.
Ekkor elhallgat, és a gondolataiba mélyed. A másik kettő kíváncsian várja a történet végét, egyikük rákérdez:
- És? Mi volt itt ebben a szörnyű hang?
A harmadik öreg gyászos képpel mondja:
- El tudod képzelni azt a hangot, amikor valaki a fogaival próbál egy bicskát kinyitni?

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

Mérleg

- Ha négy borjú egy mázsa, akkor milyen nehéz lehet egy ökör? - kérdezi a vásárban a kupec a székelytől.
- Hát álljon csak rá kend a mérlegre, majd mindjárt megtudjuk! - feleli az.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

Pistike és a kirándulás.

Pistike a szüleivel és a nagyszüleivel elment egy hétre kirándulni Budapestre. Az utolsó napon Pistike nagy nyikorgásra ébred. Megkérdi a szüleit:
- Mit csináltok anya?
- Mi csak vonatocskázunk.
Belenyugszik Pistike, ám kis idő múlva a nagypapáék ágya is elkezd nyikorogni. Megkérdi Pistike:
- Mit csináltok nagyi?
- Hát mi csak vonatocskázunk, de mi már csak személyvonattal.
Kis idő múlva megkérdi az anyukája:
- Hát te mit csinálsz Pistike?!
- Megyek utánatok kézi hajtánnyal.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

Kocsi

A rendőr igazoltat egy autóst:
- Uram, tudja, hogy ez a kocsi lopott?
- Nahát! Mielőtt beleültem, még nem volt az.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

Tűzoltók

Egy tűzoltóságon a laktanyaparancsnok kényelmesen lesétál a beosztottaihoz, leül, iszik egy kávét, elrágcsál egy aprósüteményt, belelapoz az újságba, feláll, nyújtózkodik, majd megszólal:
- No, fiúk, lassan lehet szedelődzködni. Ég az APEH!!!

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

Mekka

Hassan hajnalban zörög egy mekkai könyvesbolt ajtaján. A boltos álmosan nyit ajtót:
- Miben segíthetek?
- KORÁN van?

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

A bika

Városi sétál az egyik faluban, és a pályaudvart keresi. Meglát egy székelyt, odamegy és érdeklődik, hogy hány percre van a megálló.
- Hát, ha itt át vág a réten kb. 30perc, de ha a bika kint van akkor csak 15. - mondja a székely.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

Halál

- Doktor úr, úgy érzem, én már a halál küszöbén vagyok.
- Ne izguljon, kérem, egy operáció majd segít, hogy ezen túljusson.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

Az elérhetetlen!

- Ki az abszolút gyors?
- ???
- Akit még a mobilján sem lehet utolérni.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...

Milosevics és a Kannibálok

Clinton, Putyin és Milosevics szaladnak a kannibálok elől. Putyin ledob egy 100 000 dolláros csekket. A kannibálok szétszaggatják, és megeszik Putyint. Clinton ledob egy 10 000 000 dolláros csekket. A kannibálok azt is szétszaggatják, és megeszik Clinton-t. Milosevics ledob egy papírt és a kannibálok mind elszaladnak.
Mi volt a papíron???
Ez az út Szerbiába vezet.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nem volt osztályozva)
Loading...